< Bakonyvári M. Ágnes • Művészet

KÜLÖNBÖZŐ DOLGOK VANNAK

 
Makovecz Benjamin grafikusművész. A Képzőművészeti Főiskolán 1983-ban végzett. Azóta rendszeresen látogatja a Természettudományi Múzeum Őslénytárát és az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állatrendszertani Tanszékét. Az itt található állatpreparátumokról, élettelen maradványokról elmélkedik és készíti rajzait. Pályája kezdete óta következetesen elpusztult állatok tetemei adják alkotásainak témáját.

1991 májusában az Építőművészek Szövetségének székházában száz rajzát mutatta be. A kiállításról készült kiadvány címe: Állatrendszertani Tanszék – Különböző dolgok vannak. A könyv nagy részét egy ugyancsak száz rajzból álló sorozat 32 lapja adja, amelyek mellett az alkotó egy-egy írása található. Minden munkát tudományos igényű pontosság jellemez. Ezt hangsúlyozzák a latin feliratok és a rendszertanban elfoglalt helyet jelző számok is. A rajzi finomságok, az érzéken vonalkázással kialakított testfelületek apró részletezettsége, az élettelen test formáiban az élet emlékeinek jelzése, a tudományos kutatást szolgáló üvegek világának kompozícióvá érlelése, a fény és a sötétség elemi erejű jelenlétének érzékeltetése, az élet utáni állapot csendjének megsejtetése azonban akkor is élményt jelentenek a nézőnek, ha nem érti a latin megnevezéseket és nem ismeri fel a képen szereplő állatfajt. Nem a tudományos ismeretszerzés élménye ez, hanem a csendéleteké.

Mikor az ember a természet rendjében rejlő értékekkel, az élet különböző megnyilatkozásaival találkozik, azt is tapasztalja, hogy milyen sok életmegnyilvánulás nem létezik már, mert elpusztult. És ez a pusztulási folyamat nem állt meg, hanem egyre gyorsul. A tudományos intézetekben őrzött állatpreparátumok egy olyan világ dokumentumai, amelyek az emberével párhuzamosan léteznek vagy léteztek, de múltjuk az emberénél jóval régebbi időre tekinthet vissza. „Ezt a világot az ember ma hasznosnak, haszontalannak, undorítónak, esetleg kellemesnek, aranyosnak minősíti. Ennek jegyében tart a környezetében bizonyos állatokat vagy pusztít el másokat tervszerűen, illetve öntudatlanul is” – írta Makovecz Benjamin. Költői szépséggel fogalmazta meg emberi-művészi hitvallását az állatpreparátumok szertárainak és tanszékének világáról szólva: „Valami roppant kíváncsiság csendje ez; … bizonyosság, hogy én is elmagyarázhatom a réti füveket, és felhőket, csillagokat, amiket nekem elmagyaráztak; elmagyarázhatom, mert még biztosan ott lesznek, ahol én találtam őket.” Ezekben a gondolatokban a személyes lét egyetemesbe kapcsolódásának igénye mutatkozik meg.

Makovecz Benjamin tudatosan alakított és következetesen vállalt világkép jegyében készíti műveit. Alkotói programját személyes meggyőződése hitelesíti. A rajzokon azonban a latin elnevezések és a tudományos rendszer számai mellett nem találkozni a művész szignójával. A szignó hiányát ő maga is csak utólag vette észre. De végül is ez összhangban van azzal a tudatos törekvésével, hogy rajzai személytelenek legyenek. Az a célja, hogy „a papíron a valóságból legyen valami. De az adott valóságdarab értelmezését, illetve értékelését nem kívánom indulatokkal vagy érzelmekkel befolyásolni.” A latin címek és a tudományos rendszer számai is ezt a célt szolgálják. Így a cím is személytelen, hiszen nem az a feladata, hogy bármit is hozzátegyen a képhez.

A rajzok személytelensége csak a „csendélet” megkívánta mértékben érezhető. Az élettelen maradványok mellett ugyan nem jelenik meg tárgyszerűen az emberi szubjektum, de a kompozíciók megépítése, a művek grafikai motívumai az alkotó érzelmi hozzáállására, lelki történéseire is következtetni engednek. A rajzok az Állatrendszertani Tanszék tároló üvegeit idézik. Az üveg azonban nem jelenik meg a műveken. Ellenben a kompozíciók – jól érzékelhetően – két függőleges „vonal” sávjában bontakoznak ki. Gyakran az állattetem széleit is levágják ezek a képzeletbeli vonalak és így éreztetik az élettől idegen tudományos vizsgálódások fizikailag erősen behatárolt terét. A művek fényviszonyai is utalnak a konzerváló üvegek jelenlétére. Az állatok testére úgy esik a fény vagy úgy borítja őket a sötétség, ahogy a tároló üvegek fala engedi azt. Miközben a preparátumok tárolásának egyik legfőbb tudományos szempontja a tartós sötétség biztosítása, addig az alkotó szinte cinkosan jelzi művein, hogy a rajzolás idejére visszalopta a tetemek számára az élet fontos elemét: a fényt.

A grafikákon elrejtett személyes megnyilatkozásokat megerősítik és konkretizálják a kiadvány elmélkedései. Makovecz Benjamin írásai egy napló lapjainak tűnnek. Leplezetlen őszinteséggel tárulkoznak fel bennük életének eseményei, személyiségének lelki-szellemi történései. Az őszinteség sehol sem válik személyességé, mindig találóan hitelesíti, amit általános érvényűnek vagy egyetemes értékűnek tekint az alkotó.

Jellegzetes stiláris megoldása, hogy a konkrét esetet idéző szövegrész állítmánya az általánosító monda¬tokban elmarad, hogy helyette halmozott jelzők, határozók érzékeltessék egy-egy jelenség lényegét. Ezek a halmozott mondatrészek úgy ölelik törül a konkrét élményt, emléket vagy víziót, ahogy az üvegek egy-egy állat tetemét vagy a két képzeletbeli függőleges vonal a kompozíciót. A kiadvány elsó reprodukciója melletti elmélkedésben olvashatjuk: „Állapotok, képek, bánatok és nagy negdöbbenesek állnak feliratos polcokon, üvegekben… Emlékek … Üvegekben állnak hosszú várakozások, … nagy magányok, félig kilógva, összeszáradtan, mind kevésbé hozzáférhetően.”