< Kótai József • Magyar Nemzet

CSIGÁK, KENTAUROK, FÉLBIZONYOSSÁGOK

Aki járt már valaha egy szabadiskola rajztermében vagy egyéb művészeti oktatószentélyben, annak bizonyára nem kerülte el a figyelmét a mintegy méteres gipsz izompacsirta, vagy vulgárisabban fogalmazva, a nyúzott ember. Ez a segédeszköz volt hivatva az emberábrázolás rejtelmeivel ismerkedőknek megmagyarázni vagy legalább érthetővé tenni a bőrünk alatt hol lustán elsimuló, hol akcióra készen megfeszülő izmaink rejtélyes működését. Ugyanitt váltak a növendékek barátaivá és segítőtársaivá a csontvázak, ember– és állatkoponyák, hogy felfedjék azt az alapigazságot, ami a természetben elsődleges látványként tárul eléjük, az tulajdonképpen csak felszínes takarója a lényegnek, a csontok merevítette konstrukciónak, az izmok előidézte mozgásoknak, a rejtett gondolatoknak.

Makovecz Benjamin kiállításával kísérletet tesz arra, hogy ezeknek a céltudatos tanulmányoknak külsődleges elemeivel közvetítse elképzeléseit nézőihez. Kiállítása, mely a Nemzeti Múzeum természettudományi részlegében, a nagy német tudósról, Linnéről elnevezett teremben látható, három, egymástól markánsan elkülönülő részbál áll. Az első, körülbelül száz lapból álló sorozat (címe: Különböző dolgok vannak) elénk tár a természet tárházából annyit, amennyi a négy falat kitölti. Szembehelyezkedve a terem névadójának rendszerező gondolkodásmódjával, megkerülve élő és élettelen, fajta vagy egyed kérdését, egymás mellé sorolja a levelet, a virágot, a termést, a csigaházat meg a kecskebogyót, és ránk bízza, foglalkozzunk velük vérmérsékletünk szerint. Lapjai a préselt természeti formákat őrző herbáriumok és a XVIII. századi tudományos metszetek megjelenési formája között ingadozik, amit főként azzal a módszerrel ér el, hogy a fotónál hűbb ábrákat körvonaluk mentén körülvágva felragasztja. A latin elnevezéssel megtámogatott tudományos igényű reprodukálás a véletlenszerű egymás mellé sorolás logikátlanságával, a világ megismerhetetlenségének érzetét sugallja. Más oldalról szemlélve, a jelenségek képsora a nagy egész minden atomjának fontosságára figyelmeztet.

Második sorozata a kentaurok világába invitálja nézőit. A látogató sokmindent tud róluk olvasmányai alapján, ismeri bölcsességüket csakúgy, mint féktelen, szerelmes természetüket, bosszúálló ravaszságukat. Makovecz Benjamin más irányból közelíti meg őket, megismertet bennünket a kentaurok anatómiájával, csontozatuk, izomzatuk, szerveik elhelyezkedésével, még embrionális fejlődésük állomásaival is. Mindezt a komoly, századfordulós anatómiai atlaszok látásmódjával, borzongató szakszerűségével teszi, így gyanakvásunkat elaltatva latolgatjuk a mesebeli lény szerkezeti adottságait. Mire megtaláljuk a szükséges csontok és izmok elhelyezkedését, addigra az is kiderül, hogy ez a történet is rólunk szól.

Munkáinak harmadik csoportja különböző technikájú és indíttatású művek sora, melyből négy lapot emelnék ki. Kettő ezekből, a minden múzeum sarkában feltalálható, csontokat őrző dobozt és a többnyire elhagyott templompadlásokon megfigyelhető, kiszáradt galambfiókákat ábrázoló ceruzarajza, felkészültségére és igényes munkamódszerére vet jó fényt.

Tündér és Táltos című alkotásai a legérettebbek ezen a bemutatón, és valószínűleg munkásságának jelentős állomását jelentik. Első látásra egymásra csúsztatott röntgenfelvételeknek gondoljuk, és csak a tüzetesebb megfigyelés tudatosítja, hogy a giesseni professzor találmánya ebben az esetben egy árnyalt jellemzés szolgálatába állított eszköz, a röntgennegatív nyújtotta félbizonyosság, mint a végeredmény, jelen pillanatban a tündérlét negatív, loreleys oldalát hivatott megjeleníteni. Legszebb rajzát, a Táltost, a feles fogak szinte eleven nyüzsgése mellett elfogadtatja, mint a kínai művészet világfalójának (T'ao t'ie) vagy az óamerikai jaguáristen jade álarc mögé rejtett anatómiai ábráját. Akik kedvelik a művészetben a rejtettebb üzenetek kibontását, felfejtését, azoknak figyelmébe ajánlhatók Makovecz Benjamin munkái.