< Vadas József • Élet és Irodalom

MEGLEPETÉSEK

Az egészséges szellemi életnek egyformán részei a nagy események (amelyeken illik megjelenni) és az érdekes ínyencségek (amelyelv – úgymond – csupán szakmai jelentőségűek). Valójában nem azok. Ilyenekről lesz szó a következőkben. Aki megnézi őket, azt kellemes meglepetés éri. A rátalálás öröme.

Tót Endre nevét ma kevesen ismerik, húsz éve kevesen ismerhették. Egyike volt azoknak a pályakezdő alkotóknak, akik az akkori legmodernebb irányzatok meghonosításán fáradoztak, és akiket ezért a hivatalok nem engedtek a zártkörű rendezvényekről a nyilvánosság elé. A kis kör célja az volt, hogy művészetünk ismét európai legyen, mondhatnám mai; divatos kifejezéssel, csakhogy ez a minősítés két szempontból megtévesztő. A hatvanas évtizedben (a történelmi igazságkeresés sem homályosíthatja el emlékezetünket) nem egy és nem két művésznek sikerült a nehéz körülmények ellenére egyetemes életművet produkálnia; azok az eszmék pedig, amelyek a fiatal Tót Endre pályáját tájolták, sokkal inkább amerikaiak, mint európaiak. Két irányzat, a pop art és a gesztusfestészet hatott rá, mindkettő az Egyesült Allamokban született.

Hogy még bonyolultabb legyen a képlet –, az a valóság, amelyben most a Kiscelli Múzeumban kiállított festmények és grafikák fogantak –, hozzáteszem: a belső izgalmat spontán módon kivetítő előadásmódot, a lélek belső életét firkákban és gesztusokban megörökítő művészetet Tót Endre egy hazai mestertől tanulta, Korniss Dezső akkoriban ismét kiteljesedő (habár széles nyilvánossághoz és illő elismeréshez sajnálatos módon akkor még nem jutó) piktúrájától. Tót pályája később más műfajak felé fordult (csak az elmúlt egy-két évben kezdett ismét festeni), tárlatán így a hatvanas évek klasszikus avantgárd periódusának darabjai sorakoznak, amelyek nemcsak egy tehetséges ember érzékeny munkái, hanem egyszersmind a napjainkban sokat emlegetett Kádár-korszak produkciói is. Olyannyira nem választhatók el egymástól, hogy egymást is minősítik.

Almássy Aladár zárványbogarakkal teli rajzait másfél évtizede szemlélhetjük. Olyan állandósult motívumkészlettel dolgozik ez a grafikus, és olyan híven reprodukálja önnön stílusát, hogy művészete szinte végletesen lezárt benyomást kelt. Keltett. Kiállításán ugyanis, amely a Vigadó Galériában látható, festőként mutatkozik be. Ha motívumai és kompozíciós megoldásai ismerősek is, a színekkel merőben megújult.

Mindeddig Almássy a magyar grafika kétségkívül egyéni hangú, de nem egészen eredeti jelenségének számított; ezekkel a fekete keretben, vörös-sárga koloritban burjánzó amőbaalakzatokkal azonban a szürrealizmushoz kapcsolódik, annak is a manierista hagyományból táplálkozó ágához. Elvként egyik előfutára a gyümölcsökből és más tárgyakból emberi arcot formáló Arcimboldo. Itt is montázsokat látunk, csak éppen egyik alkotóelem sem tisztán felismerhető: az arc szerepében őstestek, a gyümölcsök helyén pontosan nem azonosítható organikus alkatrészek. Ennek megfelelően ezek a képek nem szellemes dekorációk, hanem emlékképelv, eszmeportrék, beleérzések. Természetesen á la Almássy, aki még a manírt is vállalja, az önismétlő felületjátékot is fokozza, csak hogy minél manieristább manierista legyen.

Makovecz Benjaminnak nincs szüksége előképekre, hogy felfedezze a végtelen természet rejtélyeit. Ihlető forrása az állatvilág; szabályos állatstúdiummal az Újpesti Galériában sorakoznak.

Volt idő, amikor a művészet a racionálisat és a funkcionálisat látta meg a természetben; mára észrevette, hogy az élő világ – gazdagságával és ökonómiájával – a szépség és a változatosság szinte irracionális elegyeit produkálja. Nincs más dolgunk, mint megörökíteni; ezt teszi Makovecz Benjamin is, aki tartózkodóan, de nem szárazon, líraian, de nem romantikusan, magától értetődő természetességgel fekete ceruzával lerajzolja a madarakat, hüllőket, bogarakat. Körülbelül ugyanazt cselekszi, mint a kamera. Így rajzai nem is annyira szépnek, mint inkább egzotikusnak hatnak a szemünkben. A fotóval szemben az értelmezés az ő előnye: a felület ellenében a formák és idomok útvesztőit tárja fel. Ahogy valamikor az emberi testről készült aktok, ezek az állatrajztanulmánvok is ettől a felfedező gesztustól kapják ihletüket.